Megint Én

Megint én

Jött az ősz, s a tél
Vidám és nevetős voltam én.
De beköszöntött a tavasz.
Szokatlanul hideg szelek voltak,
Mik jelezték a közelgő bajt,
Minek súlya, most szívem nyomasztja.

Ha figyeltem volna rájuk,
Ha hallgattam volna suttogásuk,
Most nem lenne-e baj, mi nyomaszt.
Nincsen senkim, ki megért, s vígasztal,
Nincsen senki, ki megvéd, vagy kiáll értem.
Egyedül maradtam e világban ismételten.

Magányom felemészt,
Közeleg a vég.
Hogy érzelmileg,
vagy testileg?
Nem tudom, de jön.
És embert öl.